Abonyi sajt

Minden jog fenn tartva! © Készítette pincehangstúdió  

A tojás története

A tojás az egyik legfontosabb és legsokoldalúbban felhasználható élelmiszer.

A civilizáció kezdete óta ismerik és fogyasztják.

Szerte a világon a tojás az élet kezdetét és a világmindenséget jelképezi.

 

A görög-római mitológia szerint a tojásból istenek születnek.

A finnek nemzeti eposza, a Kalevala szerint pedig tojásból lett az egész világ, amikor az Éj leányának térdére rakta le tojásait egy kacsa.


A régi hiedelmek szerint tehát a tojás az élet jelképe.

A kereszténységben az újjászületés szimbóluma volt, ezért lett belőle a húsvéti tojás.


Hogy miért éppen a nyuszi hozza?

A néprajztudósok szerint a húsvéti nyuszi egy véletlen félreértés következtében jutott tojásosztogató szerepéhez. Ez Németországban történt, ahol egyes vidékeken húsvétkor gyöngytyúkkal és annak tojásával ajándékozták meg egymást az emberek. A gyöngytyúk német neve: Haselhuhn. Ezt a szót hozták aztán tévesen összefüggésbe a nyulat jelentő Hase szóval. Így lett tehát a gyöngytyúkból nyúl, s ezért hozza a húsvéti tojást a nyuszi.


A tojás tartalmazza a legjobb minőségű fehérjét. Annyira kiváló, hogy a tudomány gyakran a tojás fehérjéhez méri az egyéb élelmiszerek fehérjeértékét. Egy tojás energiatartalma 75 kcal. Ebből 59 kcal található a sárgájában és csak 16 kcal a fehérjében.


A tojás zsírban szegény, ugyanakkor, többek között, 40-féle fehérjét, 18-féle aminosavat, vasat, rezet, cinket, jódot, lecitint, B12- és D-vitamint tartalmaz.

Emellett természetesen hatással van a koleszterin szintre is, de mértékkel fogyasztva nem okoz problémát.


Jó hatással van az epe működésére és az emésztésre.

Sokszor felmerül a szalmonella fertőzés kérdése. A szalmonella fertőzések az esetek 90%-ban a rossz tárolás következményeként lépnek fel.

Élettani hatásai

Ínyencségnek számító tojásfajta. Az apró fürjtojásokat keményre vagy félkeményre főzik és salátákba, aszpikokba teszik. Buggyantott tojásnak is kitűnő.


A fürjtojás igen apró méretű, héja fehér alapon barna pettyes, alakja megegyezik a normál tojáséval. Egy tojás tömege körülbelül 10 gramm, energiatartalma 15 kcal. A fürjtojásnak jóval nagyobb a vitaminértéke és alacsonyabb a koleszterin szintje és hatszor annyi ásványi anyagot (vas, réz, cink, foszfor), vitamint tartalmaz, mint a tyúktojás.


Bár kisebbet, de a fürj még a tyúknál is több tojást, évente 280-290 darabot tojik, melyek akár 30 napig is eltárolhatóak. Segít a cukorbetegség, az asztma, az idegrendszeri, a veseproblémák kezelésében.

Fürjtojás